Hát újból nekivágtunk a nagy kalandnak, hogy bejárjuk a Balkán talán kevésbé látogatottabb országait. A tény, hogy többen is vállakoztunk az út megismétlésére bizonyíthatja a kétkedőknek, hogy Szerbia, Macedónia, Albánia, Montenegró és Bosznia igenis megismerésre érdemes országok, sőt visszatérésre is teljesen alkalmasak.
A kezdés nem volt ideális, két óra késéssel indultunk, és már sötétben léptük át a szerb határt. Még az egyik utolsó benzinkútnál megálltunk tankolni, és a beugró sört beszerezni, majd az egyik első benzinkútnál abszolváltuk a vacsorát szendvicsek, leves és tűzött hús képében. Belgrádba csak este 10 után értünk be, de a szállást szerencsére könnyen megtaláltuk (mondjuk Levi feleslegesen mászott 6 emeletet a rossz lépcsőházban). Parkolót viszont már kevésbé. Több kört mentünk a belvárosban, végül a csomagok kipakolása után Bencéék egy parkolóházban helyezték biztonságba a járművet. Mikor onnan megjöttek, bánatosan beadtuk nekik, hogy csak egy négyágyas szoba lett lefoglalva a nevünkre, tévedésből. Alíz hamar észrevette a szájunk szegletében megbújó mosolyt, de Bence hevesen rontott előre és asztalborogatással fenyegetőzött, persze a recepciós rovására (mármint ő lett volna az asztal alatt). Szerencsére előbb megtekintette a szobát és megszámolta az ágyakat (amiből tényleg csak négy volt, de kettő emeletes).Lecuccolás után besétáltunk a központba, de már zárófélben volt a legtöbb kocsma. Egy félig diszkó ötvözet kinti asztalánál leültünk, és a sör mellé megkóstoltuk a helyi rövidet. Hazafelé már nem találtunk újabb szimpatikus helyet, ezért a fiúk elmentek éjjel-nappalit vadászni, ahonnan sörrel és édességgel megrakodva tértek vissza. Otthon még csapra vertük Bencéék Panyolai Elixírét is, és fél 3 körül végre lefeküdtünk.
.jpg)
